Hosszan tartó szépség fényzselével körmeiden
Sógornőm esetét látva tudom, hogy a klasszikus műkörömnél nagyon fontos odafigyelni arra, hogy minőségi műköröm alapanyagokat használjunk, hiszen ezek biztosítják csupán azt, hogy munkánk sokáig tartós és szép lesz. Persze nagyon sok függ attól is, hogy milyen technikával készül a manikűr. A szép munka befejezéseképpen célszerű minden esetben fényzselét használni, melyet a többi műköröm alapanyaggal és a zselé lakk elkészítéséhez szükséges alapanyagokkal együtt meg tudunk rendelni a zselé lakk webáruházból. A fényzselé fontos lépés, hiszen segítségével nem csak tartós lesz a köröm, hanem hosszan szép is. Nevéből látszik, hogy legfőbb célja az, hogy nagyon szép fényezést kölcsönözzön a matt körmöknek. A fényzselé utolsó lépésként kerül a körmökre, száradási ideje pedig két percnél nem több, így elhagyásán nem érdemes gondolkodni. Többen elzárkóznak a fényzselé alkalmazásakor a strasszoktól és szegecsektől, de szerintem erre semmi szükség, hiszen nagyon szépen mutatnak együttes alkalmazás esetén is.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.