Technológiai újítások az építőipar területén
Technológiai újítások az építőipar területén. Többek között a digitalizáció és a virtuális valóság használata egyre fontosabb lesz az építőipar számára is, 2018-ban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, Magyarországon lendületben van az építőipar. Az ágazat termelési volumene októberben 38,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatokat. Ezek az adatok részben köszönhetőek annak, hogy egyre fontosabbá válnak a BIM, vagyis az Építmény Információs Modellezés, melyek elsősorban a nagy volumenű projekteknél lehetővé teszi a digitális szimulációt már az építkezés előtt. Ezzel lényegesen csökkentve a tervezési hibákat és az ezzel járó extra költségeket. Egy építőipari szoftver óvatos becslések szerint is legalább 10-15 százalékos költségcsökkentést hozhat a kivitelezési időszakban, ha előre lemodellezik és elkerülik a munkálatok közben előforduló javítások jelentős részét. Az Projektmenedzsment szoftver epitoipariszoftver.hu oldalon megismerkedhet a szoftver által nyújtott szolgáltatásokkal, melyeket az építőipar minden területén be tud építeni, ezáltal az építkezés, illetve utána a különböző karbantartások is költségcsökkentőek lesznek.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.